Köszöntünk az Independent fehérhasú törpesünök oldalán.

 

A weblapunkon sok hasznos információt találsz az afrikai fehérhasú törpesün tartásáról, kedvenc ételeiről és mindenről, ami a hétköznapjaitokat kellemessé és vidámmá teszi az együttélés során.

Évek óta vagyunk boldog törpesüni tulajdonosok. Csodálatos visszaemlékezni az első pillanatokra, amikor a tüskéi alól kíváncsian pislogott ránk. Az első bevásárló körutat a család közösen tette meg, igazság szerint sok haszontalan dolgot is vettünk, amire később semmi szükségünk nem volt.

A kis süni nagyon megszeretett minket, Szotyi lett a neve és fantasztikus estéket töltöttünk együtt.
Amikor tenyésztésbe fogtunk és a weblapunkat terveztünk, sok olyan hasznos információt gyűjtöttünk egybe, amire szükségünk lett volna, amikor afrikai fehérhasú törpesün tulajdonosok lettünk.

Azóta sok értékes honlap jött létre, de reméljük azokkal párhuzamosan mi is tudunk sok fontos információval szolgálni.

 

Ha kérdésed van, nehézségekbe ütköztél,

írj bátran,

eloszlatjuk félelmeidet és megpróbálunk segíteni.

 

 

 

 

 

Híreink:

bővebben a hirek menüpontban

Hírt kaptunk egyik kicsi gesztenyénkről Dórikáról a fehérhasú törpesünről.

Dóri jól van, szépen nő és hízik.

Igaz, hogy a lisztkukacon kívül csak a szárított apróhalat volt hajlandó megkóstolni,

de azért kitartóan próbálkozunk mással is. Abszolút érdekes a leányzó természete,

mert a múltkori balesetet leszámítva egyszer sem pisilt, kakilt terrán kívül.

Tegnap előtt, amikor már WC-re kellett menni, inkább bemászott a terrába,

ott végezte el a dolgát. Pedig sokszor volt, hogy 1-2 órát is kinn volt ébredés után

és nem, nem volt se pisi, se kaki. A WC papír guriga nagy kedvenc.

 

 

 

                                                         Bemutattuk az Afrikai fehérhasú törpesünt a Soroksári Auchanban lévő Alpha Zoo üzletben.

A hétvége igazán remekül sikerült. Nagyon sokan kézközelségbe kerültek a sünikékkel,

                                              és a kezdeti óvatosságot felváltotta a rajongás ezekért az apró teremtményekért.

                                              Ennek nagyon örülünk és kívánunk az újdonsült süni gazdiknak, és rajongóknak

                                              boldog gesztenye napokat. Köszönjük azok jelenlétét is, akik eljöttek

                                              és jelenlétükkel is hozzájárultak ahhoz, hogy minél szélesebb körben ismertté

                                              váljon ennek a csodálatos kisemlősnek a létezése.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sün Premier az ALPHAZOO-ban: Június 25. 11 órától

Az Independent Kennel elhozta, az Alphazoo bemutatja: Afrikai fehérhasú törpesün!

A program napján ráadásul rágcsáló termékakciókkal is várjuk.

Helyszín: ALPHAZOO Áruház Soroksár (Auchan), 1239 budapest, Bevásárló út 2.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

 

Bővebb információ: 20/9788-616

 

 

 

 

 

 

Christine kicsi sünikéi eladó korba léptek.

Öt kicsi gesztenye várja szerető gazdiját.

 

További információkért kattintson az Eladó sünikéink menüpontra

vagy hívjon a 20/9788-616-os telefonszámon.

 

 

 

 

 

Dórika a fehérhasó törpesün is elköltözött új otthonába, egy nagyon kedves család döntött úgy,

hogy magához veszi a kicsi lányt. Születésnapi ajándékként, egy kisfiú a

gazdija, aki nagyon lelkiismeretesen gondozza első pillanattól kezdve.

 

Sok boldogságot kívánunk neki.

 

 

nek velük. Mit eszik a fehér hasú törpesün? Vadon élő fajtársaik főleg rovarokkal táplálkoznak. A kedvtelésből tartott sünöket főleg magas fehérje és alacsony zsírtartalmú jó minőségű macskaeledellel etetik. Ha nem megfelelő minőségű az élelem, akkor a sünik nagyon hamar vitaminhiányossá válhatnak, ami elsősorban a tüskéken észlelhető. Ilyenkor a tüskék puhák és hajlékonyak lesznek. Fontos a változatos fehérjedús élelmezésük. Ebben szerepelnie kell élő eleségnek is. Ez lehet gyászbogár lárva, tücsök, lisztkukac és szopós egér is. Adható nekik zöldség és gyümölcs is, főttojás, főtt máj, hal és darált nyers csirkenyak is. A sünök laktóz-érzékenyek, így a tej és tejtermékek a süni halálát okozhatják. Víz mindig legyen a süni előtt! Etetni az esti órákban célszerű, akkor aktívabbak. Afrikai fehér hasú törpesün Felnőtt hím törpesün A sün féregtelenítése A süniket ugyanúgy, mint a kutyákat 3 havonta féregteleníteni kell. Erre a legcélszerűbb megoldás a bőrre csepegtethető féregtelenítők egyike. Nagyon pontosan kell kiválasztani a megfelelőt, mert sok olyan szer van, ami halált okozhat, kevés az olyan, ami megfelelő. Nálunk erről egyelőre nincsenek információk, kevesen ismerik őket. Ha a süni rendszeres kert látogató célszerű ezekben az időszakokban gyakrabban féregteleníteni. Afrikai fehér hasú törpesün 1 hetes kölykök Hogyan szaporodik a sün? A sünik tenyésztése, mint minden állaté, hatalmas felelősséggel jár. Nekünk kell gondoskodnunk a kölykök sorsáról, ha már nincsenek a mamájukra szorulva. Az udvarlás látványosan zajlik, a hím sípolva körbekergeti a nőstényt a ketrecben. A nőstény erőteljesen ellenáll, de előbb-utóbb úgyis hagyja magát. Az ellés idejére a hímet mindenképpen különítsük el, máskülönben könnyen lehet, hogy megöli a kicsiket! A vemhesség ideje 34-36 nap, átlagosan 3-4 kölyök születik. Az újszülött kölykök csupaszon, vakon, pár centisen jönnek a világra, s teljesen az anyjukra vannak utalva. Az első tüskék hajlékonyak , haj-szerűek, s születés után, kb. két hetes korukra keményednek meg, az oxigén hatására. Az első két hétben gyorsan fejlődnek a kicsik, és folyamatosan figyelni kell az anyát és a kölyköket, még akkor is, ha erre az anya hangos pufogással és sziszegéssel reagál. Ügyelni kell rá, hogy mindig elegendő táplálék legyen az anya előtt. A picik három hetes koruk körül nyitják ki először a szemüket, ilyenkor már úgy néznek ki, mint a mamájuk, csak piciben. A 6-8 hetes kor a legfontosabb a szocializáció szempontjából. Ilyenkor a legfogékonyabbak a közeledésre. Végleges színűk 9 hetes korukra alakul ki. Afrikai fehér hasú törpesün 2 hetes kölykök Milyen lakóhelye legyen a törpesünnek? Afrikai fehér hasú törpesün Albínó sünibaba Minimális helyigényük fél négyzetméternyi terület. Lehet ketrecben és terráriumban is tartani őket. A ketrec egyharmadába egy alacsonyabb alomtálcába macskaalmot teszek, ide járnak homokfürdőzni és a dolgukat intézni, a többi részre forgácsot, nem préseltet, mert az túl poros és vakaróznak tőle. Még szalmát szoktam szórni nekik, fakérget, tőzeget. Mindenképpen kell egy házikó nekik, ahol nappal aludhatnak. Ha nem kapnak házikót, akkor a tálkájukat húzzák a fejükre vagy bármit ami mozdítható. Szeretnek játszani, a mókuskereket is szívesen használják, labdáznak és a papírguriga is kedvelt játékuk. Mindenképpen át kell gondolni, mielőtt egy ilyen kisállat mellett dönt valaki, hogy valóban biztosítani tudja e neki mindazt, amire a szép és egészséges élethez szüksége van. Kölyköket is csak az vállaljon, aki fel van készülve rá. Nagyon sok örömöt okoznak gazdájuknak, ahogy a többi más házi kedvenc is . A 17-22cm nagyságú tüskéshátú gombócok átlagosan 6 évet élnek. A 22°C körüli hőmérsékletet kedvelik, 10°C alatt téli álmot alszanak. A kis félénk állatok veszély esetén összegömbölyödnek, nemtetszésüket fujtatással és pufogással fejezik ki. Az ember közelségét könnyen megszokják, gazdájuk közeledésére később már nem húzzák össze magukat. Egyik érdekességük, hogy ellenállóak a kígyóméreggel szemben, de ettől függetlenül vannak természetes ellenségeik. A természetben fák odvaiban, levelek alatt, földbe vájt odúban, fűből épített fészekben húzzák meg magukat. Otthonunkban is azokat a helyeket keresik ahol bujkálhatnak. Nagyon szeretnek sapkában, puha pléd és párnák alatt meghúzódni. Legalább fél négyzetméteres ketrecben, akváriumban, vagy terráriumban tarthatóak, de ha lehetőség van rá néha engedjük ki őket nagyobb területen szaladgálni. Nem társas lények, a természetben a hím csak a párzás idejére keresi fel a nőstényt, tavasz közepén és nyár végén. 32-36nap vemhesség után a nőstény 2-8 kölyköt hoz világra, és azokat egyedül neveli fel. Nappal leginkább alszanak. Éjszaka mozgolódnak, és indulnak vadászatra. A sünök alapjába véve rovarevő állatok, de gyakorlatilag megesznek mindent ami náluk kisebb. Táplálékuk: sáska, gyászbogárlárva, giliszta, csiga, napos egér; de adhatunk nekik szárított lárvákat, macska- és vadászgörény-konzervet is. Még az is előfordulhat, hogy egy két helyen sünkonzervet vásárolhatunk kedvencünknek. Kis mennyiségben fogyasztanak gyümölcsöt és zöldséget is (saját sünjeim leginkább csak megszaglásszák és félretúrják). A húst szeretik, amit kaphatnak főve, de csak fűszermentesen, és persze soha ne feledkezzünk meg a friss ivóvízről. Édességegeket ne adjunk nekik, és ami a legfontosabb, ha a sün tejet iszik elpusztulhat! Hangok Lágy szuszogás sípolás Megelégedett Puffogás Nemtetszés kifejezése Prüszkölés "tüsszentés" Általában puffogással együtt járó és avval azonos jelentésű Pisszegés jelentése: "Hagyjál, félek" Szimatolás Dolgok megvizsgálása, felderítése Hangos csipogás A hím adja amikor a nőstényt kergeti Halk csipogás Sünibabák hallatják Sikoltás rikácsolás Fizikai fájdalom, félelem, esetenként dühös Testbeszéd Összegömbölyödés Félelem Tüskék felborzolása teljesen Nemtetszés félelem Tüskék felborzolása csak a homlokon Óvatos, bizonytalan Tüskék lesimítása Minden rendben, biztonságban érzi magát Tüskék nyalogatása Nem tudni pontosan, valószínűleg védelmi funkció, érdekes nem megszokott szag észlelése esetén. Talán a sün enyhe méreganyaggal keveri a nyálát, és ezzel enyhén irritálóbbá teszi a szúrást /Tudományos feltételezés/ Kedvtelenség/levertség Ha süninket a tenyerünkbe a hátára fektetjük, normál esetben először összegömbölyödik, majd elkezd kapálózni. Ha levertséget tapasztalunk rögtön forduljunk állatorvoshoz, mert a kis testű állatok egy-két nap alatt elpusztulhatnak akár egy megfázástól is. inimális helyigény 0,37 m2; néha persze engedjük nagyobb területen szaladgálni! Ketrec padozata szilárd - nem dróthálós inkább az akváriumot/terráriumot javaslom - abból nem tudják kitúrni a faforgácsot Alom Faforgács, fakéreg, macskaalom, fű, száraz levél. Javaslat 1: Rakjunk faforgácsot azon a területen ahol az ürítéseket végzik, a többi területen szénát. Alvóhelyük lehet pl. kivájt fatörzs, de a szénából is kialakíthatnak maguknak fészket. Javaslat 2: Kristályos, nem porosodó macskaalom, szénával fedve. Előnye a faforgáccsal szemben, hogy nem rakódik a tüskék közé, így nem fognak sokat vakarózni. Játékok Futókerék (szilárd futófelület, nem drót) Wc-papír guriga (csak 3 hónapos kor felett) Könnyű kis gyerekjátékok, amelyeket lökdöshetnek Vadászgörények számára készített labda (felügyelet mellett) Bogarak Hangyák Termeszek Szöcske Lepke Százlábúak Földigiliszták Fogságban Száraz vagy konzerv macskaeledel Nerc és vadászgörény eledel Főtt baromfihús (nyersen soha) Főtt tojás (nyersen soha) Kiegészítő táplálék Rovarok (lisztkukac, tücsök, gyászbogárlárva, sáska) Vegyes gyümölcs , zöldség Víz Mindig legyen friss ivózük, amit ajánlott önitatóba tölteni. A sünik szeretnek mindent fellökdösni és minden alá benézni. Könnyen előfordulhat, ha nem elég nehéz az itatótál akkor felborítják. Tejtermék A sünök enyhén laktóz érzékenyek, ezért tejterméket csak elhanyagolható mennyiségben vagy egyáltalán ne adjunk. Féreghajtó Amennyiben süninket nyári időszakban a kertben tartjuk, és természetből összeszedett élő táplálékkal vagy növényzettel kerül kapcsolatba, negyed évente tartsunk egy féregtelenítő kúrát. Javasolt mennyiség a macskáknak adandó tabletta max. negyede porrá zúzva. Ha székletében férget találnánk ismételjük meg a műveletet az elkövetkezendő mindkét napon. Javasolt tápanayagbevitel Fehérje 22 % Zsír 5 % Rost 15 % Kálcium 0,9 % Foszfor 0,9 % Vas 0,0075 % Javasolt kalóriabevitel 70-100 kalória/nap Osztály Emlősök Rend Rovarevő Természetes élethossz 3,5 év Maximális élethossz 9 év Átlag élethossz 4 - 6 év Tüzelési ciklus 2 - 5 nap Vemhességi idő 35 nap Világra hozott kicsik száma átlagosan 4, maximum 9 Szemnyitás 14 - 16. nap Elválaszthatóság 5 - 7. hét Anyától való eltávolodás 6 - 7. hét Teljes fizikai érettség 10 - 11. hónap Kifejlett példány átlagos tömege 255 - 540 gramm Ajánlott maximális vemhesség/év 2 Nemzőképesség (hím) 7 - 9 hetes kortól Nemzőképesség (nőstény) 8 - 12 hetes kortól Tenyésztésre legalkalmasabb első időpont 6 - 7 hónapos kor Nőstény nemzőképessége megközelítőleg 3év Felnőtt szín kialakulása 9. hét Legjobb szobahőmérséklet 20 - 27 °C Téli álom természetben 10 °C alatt; háziasított példánnyal ne kísérletezzünk, mert belepusztulhat Nemek Háziasított hím és nőstény példányok elkülönítése szükséges Tüskék 5 000 - 7 000 darab Afrikai fehérhasú törpesün (atelerix albiventris) Fontos információk * Élettartam: átlagosan 4-6 év, de akár a 8-10 éves kort is megélhetik a háziasított sünik * Méret: 17-23 cm * Súly: 300 - 700g (a hímek általában nagyobbak a nőstényeknél) * Természetes élőhely: Közép-Afrika (Szudán, Szenegál, Zambia) * Életmód: éjszaka aktívak, ekkor keresik táplálékukat; nappal elbújnak valahova, és alszanak Az afrikai fehér hasú törpesünök a természetben magányosan élnek, a hím csak párzás céljából keresi fel a nőstényt, aki később egyedül neveli fel kölykeit. * Téli álom: 10 fok alatt (a vadáon élő sünök részleges téli álmot alszanak, a háziasított sünöknek pedig kifejezetten veszélyes) * Táplálkozás: elsősorban rovarokkal táplálkoznak, de elfogyasztanak más útjukba kerülő kisebb állatot is, amit le tudnak gyűrni, így csigákat, gilisztákat vagy éppen egereket is. A tojást is kedvelik. Étrendjüket kis mértékben gyümölcsökkel illetve zöldségekkel is kiegészítik. * Szaporodás: az afrikai törpesünök már 3 hónapos koruk körül nemzőképesek, de ebben a korban szervezetük még nincs felkészülve a szaporodásra. A nőstények 5-6 hónapos korukban érik el a megfelelő fizikai fejlettséget. * Vemhesség hossza: változó, a 31. és a 45. nap között bármikor szülhet sünikénk (leggyakrabban a 36. nap környékén szülnek). * Alomszám: átlagosan 2-6 kölyök